Az AI botrány hatása

Lemondott az Amnesty International hét vezetője, miután egy tanulmányból kiderült, a beosztottaknak folyamatos megalázást és zaklatást kellett elviselniük. Az 56 oldalas jelentés közel 500 ember megkérdezésével azután készült, hogy tavaly nyáron két AI munkatárs lett öngyilkos a munkahelyi terror miatt.

Az ügy önmagában is súlyos, de nem vetne ekkorra hullámokat, ha nem éppen annál a szervezetnél történt volna, amely a világ legnagyobb jogvédő szerve. Annál az NGO-nál, amelyre mindannyian úgy tekintünk, mint egy védőbástyára, megbízható őrszemre, amely védi az emberek jogait és felszólal minden olyan esetben, amikor valakit bántanak, megaláznak, sárba tipornak. Hogyan fordulhatott akkor elő, hogy éppen ennél a társaságnál kellett százaknak éveken át abúzust elviselniük? Ráadásul olyan embereknek, akik a nagy átlagnál sokkal elkötelezettebbek az emberi jogok védelme iránt. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem volt senki, aki felemelte volna a hangját ez ellen vagy ha volt, nem hallgattak rá? Miért kellett meghalnia két embernek ahhoz, hogy történjen valami?

Az AI esete nemcsak szimpla krízishelyzet – bár sajnos a hírnevük nehezen kiköszörülhető csorbát szenved most és a reputációs kárt minden bizonnyal kihasználják majd az ellenfelek – az ügy a munkáltatói márkázás és a belső kommunikáció kapcsán is vet fel kérdéseket. Teljes menedzsmentváltásra lesz szükség és az alapokról kell újjápíteni a márkát ahhoz, hogy az Amnesty International újra vonzó munkáltató legyen. Bízom benne, hogy ebben segítségükre lesz a több évtizede végzett fantasztikus munkájuk és az, hogy nagyon fontos témát vállaltak fel. Személy szerint szorítok nekik, hogy túléljék történetük eddigi legnagyobb válságát.